Monthly Archives: április 2016

IMG_2326

Kedves Szülők!

Örömmel tudatjuk, hogy az Ötórai tea csoportunk újraindul Gömöri Mária tanárnővel délután 4.30-tól az iskolai napokon.

Sok szerettel várunk mindenkit a foglalkozásra, aki el szeretné mélyíteni az angol tudását, mialatt a gyermekét a magyar nyelv rejtelmeibe vezetjük be. Jelentkezés személyesen az április 30-ai tanítási napon, vagy e-mailben folyamatosan.

Have an amazing day!

maxresdefault

Sok szeretettel várunk mindenkit június 25-én az LMI+-ba egy csodálatos koncertre. Vendégfellépőnk lesz a Jazzterlánc együttes. Kik ők?

“A Bolba Éva és a JAZZterlánc Magyarországon újdonságnak számító jazz formáció. Zenekarunk professzionális zenészekből áll. Amikor megalakult a trió, nem kis feladatot tűztünk ki célul, hiszen egyedi módon, saját jazz kompozíciókkal szerettük volna a gyermek közönséggel megismertetni és megszeretteni a jazz műfajt, irányt mutatni az igényes muzsika felé megalapozva a gyermekek zenei ízlését.

A zenekar összetételét tekintve is rendhagyó, hisz a dalok gitárra ( Szili Róbert ), harsonára ( Bera Zsolt Kossuth-díjas művész ), és ének hangra ( Bolba Éva ) lettek megkomponálva. Formailag, harmóniáját és ritmikáját tekintve is igényes, érthető jazz muzsika.

Zenekarunk tagjai nem csupán akadémiát végzett zenészek, de szülők és tanárok is. Ezért volt számunkra fontos, hogy egy fejlesztő, és mini hangszerbemutatóval egybekötött interaktív koncertet hozzunk létre. Az első műsoruk, melyet bemutattunk a közönségnek, a “Hangvarázs” címet kapta.”

Kedves Diákok, Szülők, Tanárok, Barátok és Érdeklődők!

Egy csodálatos családi délutáni-esti programra hívunk minden kedves tagunkat, barátunkat,

ismerősünket, üzletfelünket; kicsiket, nagyokat, magyarokat és nem magyarokat, mindazokat, akik

szeretnének belekóstolni egy különleges magyar zenei jazzcsemegébe és boldogan köszönteni az

előttünk álló nyarat!

Június 25-én nem is egy, hanem kettő koncerttel várunk benneteket! Délután 4 órától Bolba

Éva és a Jazzterlánc szórakoztatja a gyermekeket egy egyórás koncerttel. Este 6-tól pedig a Pair of

jazz ad műsort a felnőtteknek.

A teljes nap programja tehát így alakul:

2-3.30- ig megszokott tanítási rend mindenkinek.

3.30-6- ig: a Nagyteremben: családi programok: kreatív sarok, bolhapiac, fényképezkedés, arcfestés.

A 11+-os és a felnőtt órákat változatlanul megtartjuk.

4-5 óráig: Nagyterem: Jazzterlánc koncert

6-7 óráig a Pair of Jazz koncert a nagyobbaknak és a felnőtteknek, de természetesen az érdeklődő

Büfénk ezúttal bővített kínálattal várja vendégeit. Az elmaradhatatlan palacsintán kívül lesznek

szendvicsek, saláták és egyéb finomságok. És ezennel ismét meghirdetjük a sütemény versenyt!

Várjuk a sütiket minden mennyiségben! Sósakat, édeseket, hogy kiderítsük melyik íz az LMI+

kedvence! Kérjük minden sütni szerető lelkes diákot, szülőt, tanárt, vendéget, hogy a nevezni kívánt

süteményt névvel ellátva adja le Kalmár Bettinek vagy Aletor Krisztának. És persze vásárolt

felajánlásokat is várunk a büfé asztalára, versenyen kívül.

A bolhapiac is ismét kinyitja kapuját, de most egy kissé szűkített gyűjtőkörrel. Könyveket, játékokat,

DVD-ket és egyéb, otthon már feleslegesnek ítélt, de jó állapotú gyermekek fejlődését segítő

dolgokat, vagy épp kis bicikliket, rollerokat stb.. szeretnénk hasznosítani, az iskola javára gyűjtenti, és

új gazdájának továbbadni (ruhaneműket most nem).

Adjunk bele mindent, ami belefér!

A rendezvényre a jegyek folyamatosan megvásárolhatók gazdasági felelősünktől: Kalmár Bettitől. A

belépőjegyek ára a következő: £5/fő vagy a családi jegy (max. 2 felnőtt és 3 gyermek) tagoknak: £10,

külsősöknek pedig: £15.

Gyertek, és töltsünk el együtt egy fergeteges nyárestét!

 

Aki máris kedvet kapott, itt talál egy kis ízelítő a dalaikból:


A zenekar több alkalommal is részt vett televíziós műsorokban:


Londonba  hozzánk Csapó Krisztián fog jönni harsonázni.

Csapó Krisztián fiatal kora óta a zene elkötelezett híve, hiszen a Magyar Rádió Gyermekkarának egykori tagjaként a Kodály-módszer jegyében nevelkedett. 11 évesen kezdte meg klasszikus harsona tanulmányait és számos ifjúsági zenekarnak volt tagja.

Később felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára ahol 2007-ben jazz harsona szakon végzett. Ugyancsak 2007-ben a Magyar Rádió jazz harsona versenyének döntőse volt.

Az elmúlt néhány évben Krisztián a világ számos pontján olyan kiemelkedő előadókkal játszott együtt, mint a Latin Grammy-díjas Nestor Torres jazz fuvolista, Ed Neumeister harsonaművész, vagy éppen a brilliáns brit énekes Elio Pace.

Lehetősége nyílt magánórákat venni kedvenc jazz harsonaművészétől, Elliot Masontól New York-ban, valamint Jiggs Whigham és Ed Neumeister mesterkurzusain is részt vett.

A Budapest Jazz Orchestra egykori tagjaként Magyarország legnívósabb jazz fesztiváljain és jazz klubbjaiban lépett fel

Bolba Éva (Budapest, 1982. február 12. –) énekesnő, a Hot Jazz Band állandó vendége.

Szülei: Bolba Lajos zenei szerkesztő, karmester és Póka Éva színésznő. Testvére: Bolba Tamás zongorista.

Óvodás kora óta színpadon van. Először a Stúdió 11 zenekarral lépett fel.

A Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában zongorázni tanult. Több külföldi fellépésen vettek részt. 1994-ben Japánban különdíjat kapott a The Second Tachikawa World Childen’s Music Fesztiválon, ami egy zeneszerzői verseny.

1996-2000 a Váci Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke volt zongora, majd ének szakon.

Tanult a Magyar Állami Balett Intézetben, táncolt a Magyar Állami Népi Együttesben, tanult dzsessz-balettet is.

2002-2006 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen jazz-ének szakra járt. Az osztálytársaival alapított Soul What zenekarral 2005-ben Ausztráliában a Noosa Jazz Festivalon, a Waga Wagga Jazz Festivalon, Sydneyben és Hongkongban turnéztak. 2006-ban megint Hongkongban, majd Pekingben és Sencsenben. Fellépett a Budapest Jazz Orchestra vendégeként, és a 2006-os karácsonyi lemezükön is közreműködött.

2004-től állandó vendégénekese a Hot Jazz Bandnek. Ugyanabban az évben az Év énekese volt.

Nemsokára további részleteket is közlünk a programmal kapcsolatban. Addig is ne felejtsd el beírni a naptárba: június 25. Jazzterlánc!

Miénk itt a rét!
Majális Gravesendben

Van úgy, hogy kicsit sok már London. Hogy legszívesebben nem gondolnál a peron és a metrókocsi közti résre és egyáltalán nem szeretnél jobbra állni. Meguntad, hogy sehol nincs kuka, hogy sosem vált zöldre a lámpa, és úgy érzed, hogy nem tudsz már kikerülni több szelfiző turistát.  Ha Londonról már nem a mókusok, hanem a mókuskerék jut eszedbe, lépj ki belőle egy napra! Május 21-én a várostól 30 percre magyar ételekkel, italokkal, vásárral és elképesztően sok programmal vár a Majális.

Nem, ez nem az a sör-virslis, körhintás, inkább az a fűben piknikezős, Szinyei-féle Majális. Május 21-én rendezi a Magyarok Angliai Országos Szövetsége és a Szép Rendezvények a tavasz leglazább egész napos magyar programját, harminc percre London rohanásától, Gravesendben. Fogj egy plédet, huppanj le egy lángossal és engedd el a hétköznapokat! Izgalmas programok, kirakodóvásár, ételek-italok várnak az Ascot Arms pub hatalmas kertjében. Kóstolhatsz magyar kézműves söröket, vagy beszállhatsz az élő csocsóba. Ha gyerekekkel jönnél, a londoni, és London környéki magyar iskolák és cserkészek változatos gyerekprogramokkal készülnek. A legkisebbek Kodály-alapú zenei foglalkozásokon vehetnek majd részt, de lesz nyílt drámaóra, kézműves sarok, játékos magyar óra, és még sok minden más is. Ráadásul garantáltan ez az év egyetlen olyan magyar rendezvénye, ahol egyszerre van jelen egy póniló és egy ugrálóvár. És a póni még csak a kezdet. Állatbemutató és –simogató is lesz a rendezvényen, lehet majd korongozni, animációs filmeket nézni, vásározni, és természetesen kürtőskalácsot is sütnek majd. A Rosemary organikus magyar étterem pedig konyhája legjavát hozza el. Aztán ha le szeretnéd mozogni ezt a sok finomságot, beállhatsz az élőzenés táncházba.

A rendezvénynek egyébként nem titkolt célja, hogy megismertesse a londoni és London környéki magyar szervezeteket az érdeklődőkkel. A folyamatosan gyarapodó angliai magyar közösségben egyre több izgalmas program közül lehet válogatni, a Majálison pedig rengeteg szervezet vesz majd részt, így arra is remek alkalom ez, hogy megismerd őket, vagy bemutasd a saját vállalkozásod.

A Majális egy ritkán látott összefogás eredménye, non-profit alapon, rengeteg lelkesedéssel jön létre, és reméli, hogy azt is vált majd ki. A belépés ingyenes, délelőtt 11-től várják az érdeklődőket. Nézz ki te is!

Részletek az facebook eseménynél, vagy a MAOSZ oldalán

2016. 05. 21.
11:00 – 19:00
Ascot Arms
Gravesend,
Central Ave, DA12 5AW

Plakat_Majalis_0521

Hírlevél
Hírlevelet kérek:
Cím:

Sotheby Mews Day Centre Sotheby Road Islington London N5 2UT

- az épület az utca elején található bal oldalt, a Blackstock Rd-tól 10 m-re

<<< térkép >>>





TAGDÍJ FIZETÉSRE NEM HASZNÁLHATÓ! A díjakat csak banki befizetésen keresztül tudjuk fogadni!

DONATIONS ONLY!!! Membership fees cannot be paid here. Visit our "About Us" topic to find out our bank details.

Flag Counter